Idén a 7. évfolyam erdélyi kirándulását a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósítottuk meg a Határtalanul! program keretén belül Székelyföldön, a Háromszék vidékén, Kovászna megyében. Utunk során több magyarlakta települést látogattunk meg, és méltóképpen megemlékeztünk Gábor Áron születésének 205. és halálának 170. évfordulójáról. A budapesti iskolák közül elsőként állított kopjafát az Újlaki Általános Iskola Erdélyben. A szovátai Szent József Gyermekotthon lakóinak tisztálkodó- és tisztítószereket vittünk ajándékba.

Május 1-jén, kora reggel 6 órakor kicsit álmosan indultunk el az útra, miután az adományokat, a kopjafát és a csomagokat elhelyeztük a busz gyomrában. Ügyes és tájékozott buszvezetőink révén néhány óra múlva már a Partium legfontosabb városában, Nagyváradon nézelődhettünk. Itt csatlakozott hozzánk és kalauzolt minket a 4 nap során az idegenvezetőnk, Magyari Vass István.

A váradi püspökséget és a várost Szent István királyunk alapította 1093-ban. A nagyváradi kanonok sorról Románia legnagyobb barokk templomába, a Szűz Mária székesegyházba tértünk be, ahol megcsodáltuk a díszes belső teret, majd a Püspöki Palota kertjében fotózkodtunk. A fő térre sétálva a szecessziós remekmű, a Fekete Sas Épületegyüttesben a századforduló utáni pezsgő polgári életről hallhattunk ízelítőt. Ady egyik versével Nóra szellemidézésre is vállalkozott, az Emke Kávéház költőire és kedvenc alkotóhelyükre emlékezve. A Holnap Társaság 4 tagja, közöttük Ady Endre, Juhász Gyula és mások közé beültettük a napszemüveges Csanádot, aki néhány pillanatra átélhette a nagyok varázsát, igaz, csak utcai szoborcsoport tagjaként.

Király-hágó a történelmi Erdély kapuja: 582 m magasban, esőben nézhettük a környező hegyeket, (ugyanis a Kárpátok szinte körbeölelik Erdélyt), majd továbbutaztunk Kalotaszeg „fővárosába”: Bánffyhunyadra. Itt egy jellegzetes református templomot látogattunk meg, amelyet hamarosan felújítanak. Elbűvölő volt faragott kőszószékével, kék és piros varrottas terítőivel, virágmintás, kazettás mennyezetével, kis ékszer orgonájával – amelyet meg is szólaltatott a helyi idegenvezető – , valamint 3 óriási csillárával, amelyet 12-12 apró kopjafa díszített.

Újabb hosszas buszozás után érkeztünk meg Erdély legjelentősebb városába, Kolozsvárra, a Kis-Szamos völgyébe. Nagyon fáradtak voltunk, de még megtekintettük Mátyás király szülőházát kívülről, lovas szobrát hű vitézeivel a Szent Mihály-templom déli kapuja előtt. Fadrusz János híres alkotása az 1902-es párizsi Világkiállításon aranyérmes lett. Ebben a városban tanított a híres pedagógus, Apáczai Csere János is. Kolozsvár épületei gótikus, reneszánsz és barokk stílusban épültek.

Késő este értünk szálláshelyünkre, Magyarlónára, ahol finom vacsora után fáradt tagjainkat vendégházaknál elhelyezkedve végre megpihentettük. Persze éjjel 1-2 óra körül aludtak el sokan, pedig a bőséges meleg reggelit korán kellett elfogyasztanunk, mivel 8 órakor már indultunk tovább.

A Maros völgyében, Székelyföld nyugati részén álló kereskedelmi, gazdasági és kulturális központba, Marosvásárhelyre érkeztünk meg néhány óra múlva. Székelyföld, azaz Háromszék 12500 km2 ,750 ezer fő 80%-a magyar. A székelyek a 12. századtól települtek ide, és évszázadokon át teljesítettek katonai szolgálatot, amelyért nemesi kiváltságot kaptak. A szecessziós Kultúrpalota és a Városháza színes Zsolnay cserepei messziről látszottak, a magyar népművészet elemei is megjelennek e hangulatos, romantikus épületeknél. Megnéztünk egy ortodox székesegyházat is, amely a Margitszigeten álló zenélő kút egykori helyére épült.

Szovátán a Medve-tó partján fotózkodtunk, a kiterített medvebőr alakot nem fedeztük föl a tavon, de hallottunk arról, hogy sókarszton létrejött, heliotermikus meleg vize 35 fokos, így gyógyítja a pl. a reumát, a meddőséget.

Ezután a Böjte atya által alapított Szent József Gyermekotthont látogattuk meg az adományokkal. Meglepetésünkre egy japán fiatalember, ShinNagohama magyarul fogadott minket. Megköszönte a hasznos ajándékokat, majd elmesélte, hogy hátizsákos fiatalként jutott el ide, és megfogta a táj szépsége; erős tenni akarását mutatja, hogy ő lett a ház egyik vezetője és mindenese. Rövid beszélgetés után Parajdra buszoztunk. A sóbánya nemcsak sókitermeléséről híres, hanem légúti és asztmás betegségek gyógyítására szolgáló gyógykezelő helyéről, illetve élményparkjáról, játszóteréről. Körbejártuk, vásárolgattunk, másra nem is volt időnk. Le és föl is busszal vittek minket, illetve sokat lépcsőztünk.

Innen rövid korondi bazárlátogatást tettünk, majd Székelyudvarhelyen az Emlékezés Parkjában néztük meg a híres erdélyi tudósok, történelmi és irodalmi személyiségek mellszobrait.

Este Tusnádfürdőn kempingben aludtunk új faházakban, szép környezetben az erdő szélén. Éjszaka kijárási tilalom volt a kószáló barna medvék miatt, aki időnként „kukázni” jártak a kerítéssel körülvett kempingbe. Szerencsére mi nem találkoztunk velük, de az utánunk jövő csoportnál megjelent egy szép példány. Nem sokat aludtunk éjszaka – néhány társunknak köszönhetően. A 3. napot igen fáradtan kezdtük, pedig sok új élményt tartogatott.

A sepsiszentgyörgyi Székely Múzeumban, amelyet Kós Károly épített, lassan és csöndben vonszoltuk magunkat, de a látottak, no meg Áron bácsi segítettek ébren maradni. Gábor Áronról, a székely népművészetről és építészetről hallottunk és láttunk érdekességeket. Megtudtuk, hogy a székely Gábor Áron asztalosból lett önkéntes ágyúöntő mester; 313 harangból 70 ágyút készített. 1849. július 2-án a kökösi hídnál halt hősi halált 35 évesen.

Korgó gyomorral jártuk végig a vásári forgatagot, és szagolgattuk a finom ételek illatát, amelyek óriási kondérokban hívogattak minket. Sajnos sietni kellett tovább, mert Eresztevényben várt ránk Váry O. Péter, a Háromszék című újság művelődési rovatának főszerkesztője, hogy segítsen a kopjafa elhelyezésében, amihez mindenki igyekezett lelkesen hozzájárulni legalább egy-két kapavágással. Időkapszulát is tettünk a kopjafába, amellyel üzentünk a jövő diákjainak. Elénekeltük a magyar és székely himnuszt, megkoszorúztuk a felállított kopjafát, majd Váry úr rövid ismertetőt tartott Gábor Áron haláláról és síremlékéről. Ekkor tudtuk meg, hogy a bajtársai jeltelen sírba temették először a hőst, hogy megóvják testét az őket üldöző orosz katonák bosszújától. Később kopjafával jelölték meg a sírhelyet, majd 1892-ben emlékmű készült a tiszteletére. A főszerkesztő kezdeményezésére Gábor Áron születésének 200. évfordulóján hozták létre az Emlékezés Erdejét, amelyben kopjafák emlékeztetnek a szabadságharc hőseire. Mi is büszkék lehettünk az általunk felállított emlékműre.

Kézdivásárhelyre érve az ott lévő Gábor Áron emlékművet is megkoszorúztuk, majd fagyizással és vásárlással lazítottunk egy kicsit.

Ebéd után a vulkanikus eredetű Hargita hegység Csomád részén kanyarogtunk fölfelé órákig, hogy megnézhessük a 944 m magasban a krátertavat és a 4-szer nagyobb Mohos Tőzeglápot. A Szent Anna-tó 8 m mély, nincs öntisztulása, ezért nem lehet fürödni benne. Gyönyörű erdő veszi körül. Fél órás gyalogtúrával kapaszkodtunk vissza a hegytetőre. A Tőzegláp rejtelmeiben egy helyi vezető, Anti bácsi kalauzolt el minket. Óvatosan, a kijelölt farönkökre lépkedve néztük meg pl. a húsevő virágot, az áfonyákat és más növényt.

Késő délután jöttünk le a hegyről, és hazafelé megnéztük a világ legnagyobb székelykapuját. Közben az idő is elromlott, siettünk a szállásunkra, Tusnádfürdőre. Aludnunk kellett éjszaka, mert igen korán kellett útra kelnünk, hisz többszáz km várt ránk a 4. nap. A busz ablakából kinézve a kb. 70 km hosszú Fogarasi-havasok kísértek Déváig.

A 371 m magas várromhoz drótkötelekkel mozgatott sikló vitt fel és hozott le. Az erőd a Maros folyó bal partján épült; fönt bejártuk a vár minden helyreállított szegletét; lenézve csodálatos táj tárult elénk.

Igen sokat utazva érkeztünk meg Aradra, ahol elbúcsúztunk az idegenvezetőtől. Az aradi várárokban megkoszorúztuk az aradi vértanúk obeliszkjét és síremlékét, majd másfél órás várakozás után átléptük a határt Nagylaknál, és este 10 órakor megállt a busz az iskola előtt.

A csodálatos táj, a sok élmény, vendéglátóink kedves gondoskodása felejthetetlenné teszi az erdélyi utazást. Gazdagabb lélekkel és tudással tértünk haza, köszönjük a program szervezőinek a lehetőséget!

A budapesti iskolák közül elsőként állított kopjafát az Újlaki Általános Iskola Erdélyben.
Kirándulásunkat a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósítottuk meg a Határtalanul! program keretén belül Székelyföldön, a Háromszék vidékén, Kovászna megyében.
Utunk során több magyarlakta települést látogattunk meg, és méltóképpen megemlékeztünk Gábor Áron születésének 205. és halálának 170. évfordulójáról.
A székely ágyúöntő mester 1849. július 2-án a kökösi hídnál halt hősi halált. Bár bajtársai a testét a szülőfalujában, Bereckben szerették volna végső nyugalomra helyezni, de Eresztevény település határában, az út mentén temették el a hőst, hogy megvédjék testét az őket üldöző orosz katonák bosszúja elől. Sírja a szabadságharc utáni időkben jeltelen volt, később kopjafával jelölték meg a helyet, majd 1892-ben emlékmű készült a székelyek bátor ágyúöntő ezermesteréről.

Váry O. Péter, a Háromszék című újság szerkesztőjének kezdeményezésére Gábor Áron születésének 200. évfordulóján hozták létre az Emlékezés Erdejét, melyben kopjafák emlékeztetnek a szabadságharc hőseire.
Az utazást megelőzően egy székely fafaragóval elkészíttettük a kopjafát. Valamennyiünknek megható élmény volt az emlékoszlop felállítása, melyben a diákjaink is segédkeztek. Elénekeltük a magyar és a székely himnuszt, majd Váry O. Péter méltatta Gábor Áron nagyságát, és mesélt arról is, hogy kik állítottak már itt kopjafát. Úgy érezzük, hogy ezzel a megemlékezéssel közelebb került tanulóinkhoz a székely nemzeti hős.
A karitatív érzést is erősítettük tanulóinkban, és adományainkat elvittük a szovátai Szent József Gyermekotthonba, melyet Böjte atya alapított. Meglepetésünkre egy japán fiatalember, Shin Nagohama magyarul fogadott bennünket. Megköszönte a hasznos ajándékokat; tisztálkodó- és tisztítószereket, melyekre nagy szükségük van. Elmesélte, hogy hátizsákos fiatalként jutott el ide, megragadta a táj szépsége, és erős volt benne a tenni akarás, így most ő a ház egyik vezetője és mindenese.